Gyermekrajzok galériája
Gyermekrajzok galériája
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
II. János Pál pápa embersége-2010-Life of pope John Paul II
II. János Pál pápa embersége-2010-Life of pope John Paul II : A legek pápája

A legek pápája


II. János Pál pápa az első nem olasz pápa volt az 1522-ben megválasztott, csak egy évig uralkodó, németalföldi születésű VI. Adorján óta.
Minden idők legtöbbet utazó pápája volt: 102 apostoli látogatást tett Olaszországon kívül a világban, amelyek során több mint egymillió kilométert tett meg a Föld körül. Olaszországon belül 144 látogatást tett. Mint Róma püspöke a 334 parókia közül 301-ben járt.
469 embert avatott szentté, és 1340-et boldoggá.
19 pápai enciklikát, 11 apostoli alapszabályt tett közzé, 42 apostoli levelet, 3 könyvet írt.
201 bíborost nevezett ki – az utolsókat a halála előtt néhány nappal.
Szokásos szerdai pápai kihallgatásaira összesen 17 millió zarándok látogatott el.
700 audienciát adott államfők részére, 235-öt pedig miniszterelnököknek.
II. János Pál volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt-emlékműnél.
Az első katolikus egyházfő, aki bocsánatot kért a katolicizmus nevében elkövetett múltbeli bűnökért. 2000-ben rehabilitálta Galileo Galileit, és a Vatikán nevében sajnálkozását fejezte ki Giordano Bruno máglyahalála miatt.

 
Látogatók száma
Indulás: 2007-02-21
 
További érdekes oldalak
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!