Gyermekrajzok galériája
Gyermekrajzok galériája
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Együtt a szeretetben-2006-Together in Love
Együtt a szeretetben-2006-Together in Love : 2. helyszín-Együtt a szeretetben Kácson

2. helyszín-Együtt a szeretetben Kácson


Az Együtt a szeretetben I. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás második állomása Kácson volt, a „Bükk bölcsőjében”.Csodálatos környezetben, az ápátsági főtemplom mellett, a Kleisberger Kúnó által épített, 2004-ben bezárt iskolában került a falakra 100 gyermekrajz.

 

A kiállítást Barsi Ernő tanár úr nyitotta meg. Felhívta a figyelmet arra az ősi üzenetre, amit a gyerekrajzok közvetítenek: „ Valóságos tárháza a tudatalatti magyarjának. A tudatalatti elemeknek eddig alig méltatott nagy szerepe van a nemzeti jelleg kialakításában”- idézte Kodály Zoltánt. Ernő bácsi Sályból magával hozta a hegedűjét is. Megható volt a a zene és a vizuális látvány együtt. Mindezt szépen kikerekítette a  Czufor Andrásné vezette Kácsi Népdalkör műsora.

 

Nagy sikere volt a kiállításnak, a falu apraja-nagyja ott volt. Eljöttek Kács szerelmesei, az üdülők is. A gyerekek egész nap vidáman festettek, rajzoltak. A múzeumpedagógiai foglalkozások a kiállítás ideje alatt két hétig tartottak. Kácsi pályázónk, Pásztor Zita Együtt a szeretetben a határokon túl is című rajza Hatvanban ezüstdiplomát kapott. Mi kácsiak hálásan köszönjük Basa Ottóné Révész Erzsébetnek, hogy a jelen levő és távoli kis művészekkel mi magyarok mindannyian együtt lehettünk a szeretetben.

                                                                                          Farkas Klári

 

 
Látogatók száma
Indulás: 2007-02-21
 
További érdekes oldalak
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.